Ezekről volt szó a szerdai kormányülésen
A kormányülésen hozott döntésekről tehát Gulyás Gergely az alábbiakról tájékoztatott:
- „új helyzet van” a háborúban,
- a benzinárakról is beszélt, de új információt érdemben nem közölt,
- beszélt az Alaptörvény-módosításokról,
- valamint bejelentette, hogy Budapestre látogat a kínai elnök.
Ezekről bővebben a lenti posztokban olvashat. A Kormányinfó még tart, már az újságírók kérdezik a Miniszterelnökséget vezető minisztert, ezekből is szemezgetünk.

Hamarosan kiderül, hogyan döntött a kormány
A kormány szerdán arról is tárgyalt, szükséges-e beavatkozni az üzemanyag piaci árába, így vélhetően többek között erről is szó esik majd. Lantos Csaba energiaügyi miniszter egyébként azt nyilatkozta a kérdés kapcsán, hogy
amennyiben visszaállítják az árplafont, az a régiós viszonylatokhoz fog alkalmazkodni, vagyis rövidtávú és dinamikus lesz.
Emellett feltehetően szó lesz a költségvetés helyzetéről, az esetleges kiigazításokról, az új otthonfelújítási támogatásokról, valamint a frissen indult újabb uniós kötelezettségszegési eljárásokról is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt