A kormány beperli a Spart
A Spar ellen indítandó perről is megkérdezték Gulyás Gergelyt, aki azt mondta, hogy
„az eljárás meg fog indulni a bíróságon, jó hírnév megsértése miatt”.
Azt nem részletezte, hogy mit ért ezalatt, de a Spar vezérigazgatója – ahogy arról korábban az Economx is beszámolt – azt nyilatkozta, hogy a magyar kormányhoz közeli üzletemberek akarták felvásárolni a céget, továbbá a kiskereskedelmi különadót zsarolási eszköznek nevezte.
Hamarosan kiderül, hogyan döntött a kormány
A kormány szerdán arról is tárgyalt, szükséges-e beavatkozni az üzemanyag piaci árába, így vélhetően többek között erről is szó esik majd. Lantos Csaba energiaügyi miniszter egyébként azt nyilatkozta a kérdés kapcsán, hogy
amennyiben visszaállítják az árplafont, az a régiós viszonylatokhoz fog alkalmazkodni, vagyis rövidtávú és dinamikus lesz.
Emellett feltehetően szó lesz a költségvetés helyzetéről, az esetleges kiigazításokról, az új otthonfelújítási támogatásokról, valamint a frissen indult újabb uniós kötelezettségszegési eljárásokról is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők