A Tesla vezére évekkel ezelőtt azt állította, a tőle vásárolt járművek előbb-utóbb képesek lesznek teljesen önállóan elvezetni magukat. Az ígéret azóta sem teljesült, egy bírói döntés miatt pedig Musknak felelnie kell ezért – írja az UNILAD.
2016 óta a Tesla azzal is hirdette magát, hogy az azt követően gyártott autóit ellátta a teljes önvezetéshez szükséges hardverrel, és végül az összes járművébe eljut majd a szoftverfrissítés, mely önjáróvá teheti őket.
Bár a vállalat az évek során különböző tartalommal használta a teljes önvezető képesség kifejezést, Musk akkor is, és évekkel később is erősködött, autóik egyszer robotaxivá válnak majd, elérve a 4-es, 5-ös szintű önvezetést, mely a felügyelet nélküli önvezetést jelenti, akár a járműben ülő ember nélkül is.
Évekkel később azonban nem úgy tűnik, hogy ez a mérföldkő bármivel is közelebb került volna a megvalósuláshoz.
2022-ben egy bíró precedenst teremtett ítéletével, amikor elrendelte, hogy a Tesla ingyen cserélje ki egy autótulajdonos fedélzeti számítógépét egy frissebb modellre, hogy extra költségek nélkül feliratkozhasson a cég Teljes Önvezetés programjára. A vállalat már említett, 2016-os állítása szerint az összes abban az évben gyártott vagy későbbi jármű
már rendelkezik a teljes önvezető képességhez szükséges hardverrel
A tulajdonosoknak rendelkezniük kellene az ehhez való hozzáférést biztosító hardverekkel gépjárműveikben.
Idén januárban azonban Elon Musk elismerte, az HW3 számítógépek nem elég erősek a felügyelet nélküli önvezető képesség eléréséhez. A bíró döntése értelmében tehát akár mind a 4 millió érintett Tesla-tulajdonos kérvényezhetné az ingyenes cserét egy jobb verzióra.
HW3 gépek a Tesla számos modelljében futnak, a Model 3-tól a Model X-ig, és minden egyes járműnél precíz mérnöki munkát igényelne az új hardverek rendszerbe illesztése, számol be az International Business Times.
Iparági becslések szerint ez akár 10 milliárd dollárnál is többe kerülhet a cégnek.
Amennyiben a Tesla inkább a vásárlók kompenzálása mellett döntene, ugyancsak felmerülne néhány probléma. Meg kellene határozni, hogy mekkora kártérítés jár az egyes autótulajdonosoknak, akik közül sokan évekkel ezelőtt vásárolták önvezetést ígérő járműveiket.
A helyzet megnyugtató megoldásának hiánya a legrosszabb esetben viszont akár további perekhez és a márkabizalom elvesztéséhez is vezethetne.
Döntött a Tesla, leállították a kínai megrendeléseket
Mostantól fogva nem lehet az USA-ból importált Model S és Model X járművekre új rendeléseket leadni.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Hasít az arany

Az OTP sem volt csúcsformában, de legalább felfelé menetelt

Akciócsoporttal készül a Wizz Air a nyári őrületre

Egy napra kinyitja a pénzcsapot a Mol

Ez olyan abszurd, hogy holnap el kell törölni

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó
