A szoftverfejlesztő vállalat tavaly mintegy 12,5 százalékkal tudta felülmúlni 2020-as árbevételét. A rekord üzleti eredmény egyik fő oka a felhőszolgáltatások iránt megnövekedett kereslet volt, csak ebben a szegmensben több mint 30 százalékkal nőtt a bevétele az SAP Hungary-nak – közölte a társaság.
Az SAP a pandémia ellenére növekedni tudott, ami nagy részben annak köszönhető, hogy termékeik és szolgáltatásaik jelentős része pont a járvány negatív hatásainak enyhítésében segíti az ügyfeleket.
A legnagyobb kihívást jelentő területek például az üzletfolytonosság, üzembiztonság, HR-adminisztráció, redundancia-analízis, vagy a valós idejű készletmenedzsment, amiknek kezelésére egyre több vállalat választja a legkorszerűbb digitális, felhőalapú megoldásokat.
Globálisan is jó évet tudhat maga mögött az SAP, a vállalatcsoport teljes bevétele 2 százalékkal emelkedve elérte a 27,8 milliárd eurót. A felhőszolgáltatásokból származó bevétel 17 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest.
Az üzleti eredmények mellett a létszám is nagyot nőtt az SAP magyarországi leányvállalatánál. A budapesti irodákban jelenleg több mint 1350-en dolgoznak, csak 2021-ben több mint 200 embert vettek fel, és jelenleg is mintegy 100 pozíció vár betöltésre, miközben a fluktuáció minimális.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Leállt az M3-as metró
Lecövekelt a forint
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben