Szerdán a lengyel országos rádió- és televíziótanács ( KRRiT ) a csatorna működésének folytatására szavazott. A döntést az eddigi működési engedély lejárata előtt négy nappal hozták meg, több korábbi eredménytelen szavazást követően - írta az MTI.
A TNV24 helyzete korábban az EU és az amerikai vezetés aggodalmait váltotta ki a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló lengyel törvénymódosítási tervezet miatt is. A szavazás előtt a KRRiT még határozatot fogadott el az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli cégek működésének elveiről, ami jelenlegi médiatörvény értelmezési nehézségei miatt volt szükséges a TVN24-ről szóló döntés elfogadásához.
Wigand elmondta: a bizottság szorosan nyomon fogja követni a fejleményeket, különösen azt, hogy a határozatot hogyan fogják gyakorlatban alkalmazni. Emlékeztette: az EU többször is aggodalmát a fejezte ki a lengyelországi médiapluralizmus és szabadság helyzetével kapcsolatban, legutóbb például az idei évi jogállamisági jelentésben.
"Az EU elvárja az uniós tagállamoktól, hogy szakpolitikáik és jogszabályaik ne legyenek negatív hatással a szabad, független és sokszínű médiakörnyezet biztosítása iránti elkötelezettségükre" - tette hozzá a szóvivő.
A médiatörvény módosítási tervezetet mely a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szól, a lengyel alsóház augusztusban szavazta meg. A tervezet értelmében az EGT országaiban bejegyzett cégek csak akkor kaphatnának médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha az EGT-n kívüli jogi személyeknek a részesedése ezekben nem haladja meg 49 százalékot. Ezt többen a TVN24 ellen irányuló lépésként értelmezték.
A csatorna tényleges tulajdonosa ugyanis az amerikai Discovery társaság, bár a hírtévé formálisan a Polish Television Holding BV nevű cég felügyeli, amely Hollandiában, az amsterdami Schiphol repülőtér területén van bejegyezve.
A médiatörvény módosítását szeptember elején az ellenzéki többségű lengyel szenátus elutasította, most újból alsóházi megvitatásra vár.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)