A közleményben Lars Aagaard, a tárca vezetője azzal indokolta a döntést, hogy "a Napból és a szélből származó zöldenergia a jelenben és a jövőben is alapvető eleme marad Dánia energiaellátásának, de azt is látni kell, hogy továbbra sem lehet elegendő önmagában" – írja az MTI.
A miniszter szerint Dániának nyitottnak kell lennie annak vizsgálatára, hogy más technológiák is biztosíthatnak-e számára zöldenergiát a jövőben, és erre a "kis moduláris atomreaktorok is lehetőséget adhatnak".
Kapcsolódó
A közleményben kiemelték, hogy a dán kormány a szakpolitikai döntés meghozatala előtt további információkat gyűjt a szabályozási folyamatokról, a biztonsági kérdésekről, a radioaktív hulladékok kezeléséről és a mindezekhez szükséges szakértelemről, valamint a felmerülő költségekről is.
A dán parlament tavaly, az év elején döntött arról, hogy el kell kezdeni annak vizsgálatát, miként lehetne energiaforrásként alkalmazni az új nukleáris technológiákat.
Levélben tudatja a hadsereg: ha kitör a háború, mindent elvehetnek
Több ezer lakó kapott a hadseregtől levelet, amelyben az állt: háború esetén a fegyveres erők lefoglalhatják a javaikat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ekkora nettó lehet a kezdő bér pszichológus végzettséggel
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó
Vége pazarlásnak? Új rendelet lépett hatályba a víziközművagyon védelmére
Végzetes látványt nyújtanak a hattyúk a Balatonnál
Kongatja a vészharangot a MOK, a kormány terve veszélyezteti a betegek biztonságos kezelését
Miközben Európa a függetlenséget hajtja, Szijjártó a "bunkóságverseny" miatt háborog
Akár 600 ezer forintot is lehet keresni gazdálkodási és menedzsment diplomával
350-450 ezer forintos kezdő fizetés járhat a jogászoknak
Minden, amit a legnépszerűbb szakokról tudni akar: elhelyezkedés, kereset, képzési különbségek