Az eredetileg a hat lengyel női aktivista, köztük Agnieszka Holland neves filmrendező, valamint a lengyelországi feminista tüntetések szervezője, Marta Lempart által jegyzett, szerdán közzétett levelet egy nap alatt több mint ötezren írták alá a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap szerint.
A magukat a demokrácia védelmezőinek nevező aláírók azt hangoztatják: fel akarják hívni Harris figyelmét arra, hogy Lengyelországban veszélyben van a szólásszabadság.
Utalnak a lengyel médiatörvénynek az alsóházba benyújtott törvénymódosítási tervezetére. Ez megváltoztatná azokat a szabályokat, melyek alapján a külföldi részesedésű médiának odaítélik a működési engedélyeket. Az új szabályzat úgy pontosítana az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban bejegyzett cégekre jelenleg is korlátozódó engedélyeztetési jogosultságon, hogy ezen alanyok nem függhetnek az EGT-n kívüli jogi személytől.
A levél szerzői szerint a módosítás célja megakadályozni a TVN24 hírtelevízió működési engedélyét. Hasonló véleményt fogalmazott meg az utóbbi napokban több lengyel ellenzéki politikus is.
Az amerikai Discovery tulajdonában lévő, de hivatalosan Hollandiában, az amsterdami Schiphol repülőtér területén bejegyzett, Polish Television Holding BV nevű cég által felügyelt TNV24 működési engedélyéről múlt héten szavazott a magán rádió- és tévécsatornák regisztrálásáról döntő és a szólásszabadság felett őrködő lengyel országos rádió- és televíziótanács (KRRiT).
A szavazás eredménye döntetlen lett, sajtóértesülések szerint a testület kétségeit éppen a TVN24 tulajdonosi viszonyai ébresztették. Az engedélyeztetési eljárást bejelentések szerint folytatni fogják. A TVN24 működési engedélye szeptember 26-án jár le, meghosszabbítását a cég tavaly februárban kérvényezte.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden úgy reagált a médiatörvény tervezett módosítását érő kifogásokra: a javaslat célja kivédeni azokat a kockázatokat, melyeket a lengyelországi média megszerzése jelentene például oroszországi vagy kínai cégek által.
A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) tervezetét az ellenzék mellett nem támogatja az egyik kisebb koalíciós partner, az Egyetértés sem. A párt szerint a lengyel médiapiacot a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai - ezen belül az Egyesült Államok - számára is meg kellene nyitni.
Legolvasottabb
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Újult erőre kapott a forint, ennyiért adnak egy eurót
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni