Az országszerte mintegy 30 ezer légiutas-kísérőt képviselő érdekvédelmi szervezet közölte, hogy a Lufthansa vezetősége megszakította az egyeztetéseket a bérekről és a munkakörülményekről, és nem hajlandó ismét tárgyalóasztalhoz ülni, így teljes egészében kudarcba fulladt a folyamat. Ezért a szakszervezet rögzíti a követeléseit és megszavaztatja az érintetteket arról, hogy készen állnak-e munkabeszüntetéssel harcolni értük.
Az idei így nagy valószínűséggel egy "kaotikus nyár" lesz - idézték német hírportálok Daniel Flohrt, az UFO elnökhelyettesét, aki szerint elsőként az Eurowingsnél és a Germanwingsnél lehet sztrájk, és utána a Lufthansa is sorra kerülhet. Részleteket a szakszervezeti tagok körében rendezett szavazás után közölnek.
Kapcsolódó
A Lufthansa szerint nincsenek nyitott kollektív szerződések és konkrét követelések, ezért sztrájk sem lehet. A társaság továbbra is érvényesnek tartja a légiutas-kísérők munkájáról és javadalmazásáról szóló kollektív szerződést, és nem ismeri el az UFO még márciusban tett lépésének jogosságát, amellyel a szakszervezet felmondta a szerződést.
Az UFO az utóbbi években több nagyszabású sztrájkot szervezett a Lufthansa+csoportnál, 2015 novemberében egyhetes munkabeszüntetést tartottak, akkor 4700 járatot kellett törölni - írta az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le