Leépítés után visszaállt az ötnapos munkahétre a Denso
Csoportos létszámleépítéssel, a tervezettnél kevesebb, 730 dolgozójától vált meg, s csütörtöktől ismét ötnapos munkahétben dolgozik a székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft.
Az elbocsátásokra "az üzleti környezetben bekövetkezett rendkívüli nehézségek" miatt kényszerült az autóipar számára különböző alkatrészeket gyártó, Székesfehérváron 1997-től, a japán Denso leányvállalataként, júliusban még 4100 dolgozót foglalkoztató cég - mondta el Látos István, a cég humánerőforrás igazgatója az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a létszámleépítést a szakszervezet és a munkavállalók képviselőivel egyeztetve, a törvényes előírások alapján hajtották végre. Nyolcszáz ember elküldését tervezték, de végül 730-tól váltak meg. Közülük ötszázan önként távoztak, ők a törvényes járandóságukon kívül két havi plusz juttatásban részesültek.
A cég 230 foglalkoztatottat küldött el szeptember végéig. Kiválasztásuknál az esetleges fegyelmi vétséget, a teljesítményük értékelésének eredményét, valamint munkaviszonyuk időtartamát vették figyelembe - mondta a hr-igazgató.
Az elbocsátottak munkahely keresését a regionális munkaügyi központ és a városi önkormányzat szakemberei a helyszínen is segítik.
A Denso székesfehérvári gyára a munkahelyek megtartása végett több intézkedést is bevezetett. Csökkentette a túlórákat, tavaly decembertől csökkentett műszakkal dolgozott, januárban pedig négynapos munkahétre állt át, továbbá több költségcsökkentő intézkedésre is sor került.
A piaci kilátások nem javultak számottevően: a cég a válság előttinél mintegy 30 százalékkal kevesebb megrendelésre számít az idén - mondta Látos István.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.