Debrecen jelenleg is dolgozik annak az észak-nyugati ipari parknak a kialakításán, amely a jövőbeni gyárnak is otthont ad majd, ennek előkészítő munkálatai pedig a terveknek megfelelően haladnak - tudta meg Salgó Andrástól, a BMW Group Magyarország kommunikációért felelős vezetőjétől a napilap.
Jelenleg a gyárral kapcsolatos építkezés megkezdését nem befolyásolják a kialakult körülmények. A munkaerő-toborzás folyamatos, a vállalat pedig a mostani helyzetben digitális megoldásokat is használ a beszélgetések során.
Kapcsolódó
A Dehir.hu idén januárban számolt be arról, hogy az úgynevezett Észak-nyugati Gazdasági Övezetben februárban kezdődhetnek az új autógyár cölöpözési, alapozási munkálatai, miután 240 hektáron már elkészültek a tereprendezési és földmunkákkal. Elvileg a BMW területéhez kötődő előkészületek április végére befejeződnek, a konszern pedig már korábban bejelentette, hogy a gyár konkrét építése várhatóan 2020 tavaszán kezdődhet el.
Legolvasottabb
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Riadó! Itt az újabb csapás, mindjárt visszafagy a hó
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Figyelmeztették a magyarokat: börtön jár akkor, ha túl hangosak
Újabb területet fenyeget az összeomlás: csődriadót fújtak a kisebb cégek
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Egy 24 éves pincérlánnyal akarják elvitetni a svájci tragédiát
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?