Ha így haladnak továbbra is a dolgok, Románia évről-évre kevesebb autópályával rendelkezik majd. Az ország uniós - ha nem éppen európai - rekordot állított fel azzal, hogy az átadását követően rövidesen használhatatlanná vált Szászváros-Nagyszeben autópálya kiesésével első ízben kevesebb autópályával rendelkezik, mint korábban - írta a maszol.ro internetes újságban Bogdán Tibor.
A 2014 decemberében elkészült sztrádát máris tönkretette a talajvíz, tavaly októberben 200 méteres szakaszon felbontották. A román illetékesek szerződést bontottak ugyan az olasz Salini Impregilo vállalattal, a minősíthetetlen munkáért azonban kifizették a szerződésben meghatározott összeg 99,7 százalékát. Az útügyiek későn jöttek rá, hogy az építkezésnél felhasznált anyagok nem felelnek meg a tender előírásainak - azt nem tudni, hogy a munkálatok alatt erre miért nem derült fény. A sztráda betonrétege már az átadás előtt négy nappal megrepedt.
A 2015 nyarán nagy pompával átadott Nagylak-Arad autópályán őzek, erdei állatok sétálnak. Az építők ugyanis lemondtak a védőkerítés megépítéséről, az első telet megért sztrádán nagy gondokat okozott a fagy, a tél végére már hatalmas kátyúk jelentek meg. Az A6-os sztrádán földcsuszamlások lehetetlenítik el a forgalmat.
A Lugos-Bálinc útszakaszon, az A1-es közúti csomópont közelében több mint egy kilométeren át fenyeget a veszély. A 2011-ben átadott Arad-Temesvár pályaszakaszon átlagban évente kétszer kell betömni a kátyúkat. A tengerpartra vezető Nap autópályája hangzatos nevet viselő sztráda, elsősorban a Bukarest-Fundulea szakasznál már két évvel ezelőtt is úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna. A sajtó számításai szerint a kátyúk egymás mellé helyezve 1100 négyzetmétert tettek volna ki. A 60 százalékban elkészült Lugos-Déva pályaszakaszon 28 kilométeren keresztül hatalmas repedések tátongnak, a javítás 130 millió euróba kerülne.
A Szászsebes-Torda sztráda a szükséges engedélyek beszerzés nélkül épül. A munkálatokhoz 2014-ben fogtak hozzá, a 70 kilométeres sztráda 66 kilométeres szakasza nem rendelkezik engedélyekkel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vészjelzést adtak a német cégek, sorra költöznek külföldre

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

BL-t nyerne Magyarországnak a BioTechUSA: „Mi nem összeszerelő üzem vagyunk”

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Szellemvárost találtak a Balaton partján
