Magyarországon a PH adatai szerint mintegy 34 ezer, az elmúlt 5-6 évben gyártott dízelüzemű járművet érint a visszahívási akció. Eppel János jelezte: a konszern célja, hogy egy éven belül lebonyolítsa a járműveken a szükséges módosításokat, a program időtartama tehát nem korlátlan. Ezért fontos feladatnak nevezte, hogy a valamennyi járműtulajdonost időben elérjenek és egyeztessenek velük, illetve hogy maguk az autótulajdonosok is kezdeményezzék a kapcsolatfelvételt.
Eppel János elmondta, hogy a korábbi információknak megfelelően az EA 189-es kódú motorok számára már rendelkezésre állnak a műszaki megoldások, amelyekkel a motorok megfelelnek a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos európai jogszabályi előírásoknak. Egyes motoroknál a szoftvert frissítik, másoknál egy úgynevezett áramlásátalakítót alkalmaznak. A visszahívott járművekre mintegy egyórás szervizmunka vár - tette hozzá az ügyvezető igazgató, megerősítve, hogy a szükséges átalakítás költségeit a Volkswagen konszern fogja fedezni.
Eppel János elmondása szerint az idén ősszel kipattant dízelbotrány hatásait a Porsche Hungaria értékesítése nem sínylette meg, nem tapasztaltak visszaesést a dízelüzemű járművek iránti érdeklődésben sem.
A Porsche Hungaria az idén mintegy 27 500 személyautót és kisteherjárművet értékesít a magyar piacon a konszernhez tartozó Audi, Skoda, SEAT, Volkswagen és Porsche márkából. Ebből több mint 25 ezer volt a személyautó, amelyek értékesítése 15 százalékkal bővült az idén, és ezzel a forgalomba helyezett új autókat tekintve a cég piaci részesedése Magyarországon 24 százalék. Jövőre 10 százalékos bővülést terveznek az értékesítésben.
A Porsche Hungaria Kft. érbevétele az idén eléri a 280 milliárd forintot.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük