Zelenszkij meglátogatott szétlőtt városnegyedeket is, helyi tisztviselőkkel az újjáépítés lehetőségeiről tárgyalt.
„Szereznünk kell valahonnan pénzt és hiteleket. Az államnak kell vállalnia a felelősséget, a városoknak pedig pénzt kell találniuk a projektekre. A városokban a kormányzók és a polgármesterek nagyobb eséllyel találnak lakásépítésre vonatkozó európai programokat, állami szintűeket és helyieket is. Ez egy lehetőség arra, hogy új arculatot kapjanak az érintett városrészek" - mondta az Euronews szerint Ukrajna elnöke a tisztségviselőknek.
Vasárnap az orosz tüzérség olyan hevesen támadta a kelet-ukrajnai Luhanszk megye ukrán kézen maradt részeit, hogy a helyi kormányzó szerint lehetetlen összesíteni a veszteségeket. Szeverodonyeckben már az utcákon is folyik a harc, az ukrán katonák egyelőre állják az orosz csapatok támadásait.
Kijev ismét nagy hatótávolságú fegyvereket kért a Nyugattól, a varsói kormány a lengyel állami hírügynökség szerint döntött arról, hogy tüzérségi ágyúkat ad át Ukrajnának.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek