Weber elmondta, azért szavazott igennel az úgynevezett Sargentini-jelentésre, mert Orbán Viktor kormánya nem tett lépéseket a kompromisszum felé annak ellenére sem, hogy korábban még az alkotmányt is hajlandó volt módosítani az Európai Bizottság kifogásai miatt, ezért most "más szintre" kell emelni a párbeszédet.
"Európa a kompromisszumot jelenti" - fogalmazott a Európai Néppárt bizottsági elnöki jelöltje.
Kapcsolódó
Azt mondta, az uniós alapértékek tekintetében nem lehet kompromisszumot kötni, ezért is szavazta meg a jelentést a néppárti képviselők többsége. A Sargentini-jelentést a Fideszt is magában foglaló Európai Néppárt frakciójából több kéviselő is megszavazta.
A frakcióvezető a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét és a civil szervezeteket érintő új törvényeket említette elsősorban, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon fennáll a veszélye a jogállamiság rendszerszintű sérülésének.
"Mi felelősséget vállaltunk, most a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak kell végre megoldania a kérdést" - közölte Weber.
A cikk szerint az Európai Parlament döntése politikailag és szimbolikusan is történelmi jelentőségű.
Weber más kérdésekről is beszélt, és kiemelte, az uniós tagországoknak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a migrációs helyzet kezeléséről, ugyanis a populista erők malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választásokon, amennyiben ez nem sikerül.
Mint mondta, erősíteni kell a határvédelmet, ki kell fejleszteni egyfajta szolidaritási mechanizmust, illetve segíteni kell a származási országokat a kiváltó okok megszüntetésében.
A fotó forrása: Emmanuel Dunand/AFP.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró