A görög pénzügyminisztérium keddi közlése szerint a GDP-arányos államháztartási hiány 4,5 százalékra, 10,88 milliárd euróra emelkedett a május végével záródott öt hónapban az egy évvel korábbi 10,417 milliárd euróról, de kisebb volt a kormány által várt 12,89 milliárd eurónál.
Görögországnak a vállalt takarékossági program értelmében államháztartási hiányát a hazai össztermék (GDP) 6,7 százalékára kell csökkentenie idén a tavalyi 9,1 százalékról, és 3 százalékra 2014 végéig.
Görögország pénzügyi helyzete tavaly valamelyest javult: az államháztartás hiánya a GDP 9,1 százalékára csökkent az előző évi 10,3 százalékról.
Várakozások szerint idén 5-5,3 százalékkal zsugorodik a görög GDP, és ezzel az ötödik egymást követő évben lesz recesszióban a gazdaság.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban