A londoni IHS Markit piackutató intézet felmérésében a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index végleges értéke januárra 51,9 pontra csökkent a decemberi 52,4 pontról, de nagyobb lett az előzetes adatok alapján kalkulált 51,7 pontnál.
Az amerikai Institute for Supply Management (ISM) felmérésében a januári BMI 50,9 pontra emelkedett a decemberi 47,8 pontról. A piac az ISM mutatója esetében 48,5 pontot várt januárra.
Kapcsolódó
Az ISM felmérésében a BMI januári emelkedése hat egymást követő havi csökkenés után következett be. A mutató öt hónapon keresztül 50 pont alatt tartózkodott.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig csökkenését jelzi.
Az ISM-index januári javulását és a Markit mutatójának vártnál jobb értékét az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok rendezése felét egy "első fázisú" megállapodás keretében tett nagy lépésnek tulajdonítják gazdasági elemzők.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le