Idén január elsejétől a 25 év alatti munkavállalók jövedelmét nem terheli 15 százalékos személyi jövedelemadó (szja), ami érezhetően növelte a diákmunkára jelentkezők számát: többek között ennek az intézkedésnek is köszönhető, hogy az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet közel 65 százalékkal több jelöltet regisztrált az első negyedévben, mint egy évvel korábban.
Az év első hónapjaiban mind a fizikai diákmunkák, mind a kevésbé komplex irodai adminisztrációs tevékenységek esetén 1400-1500 forint között alakult a diákok átlagos órabérének szintje, ráadásul az szja-levonás önmagában közel 220 forinttal emelte a diákok órabérét. Az olyan állások esetében, amelyeknél valamilyen speciális tudásra (például ritkább idegen nyelvek ismeretére) van szükség, az órabérek ennél magasabb régióban, 1700-1800 forint körül mozogtak.
Az év végi ünnepi időszak előtt a kereskedelmi és logisztikai szektor megugró munkaerőigénye miatt a diákbérek ezeken a területeken is 1700 forint fölé ugrottak – mondta Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.
A szezon végét követően e szektorok munkaerőigénye megcsappant, ám a most elérhető munkalehetőségeket jellemző 1450 forint körüli átlagbérrel a bevezetett szja-kedvezménynek köszönhetően egy diák ugyanannyi munkával ma sem kap a számlájára kevesebb pénzt, mint a korábbi bruttó 1700 forintos átlagórabér esetében.
A 15-24 éves korosztályból foglalkoztatottak száma 2022 februárjában 270 ezer volt, közel 6 ezerrel több mint egy évvel korábban. Ez ebben a körben 27,5 százalékos foglalkoztatási rátát jelent.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Veszedelmes trend: kétszeresére duzzadt az e-rolleres balesetek száma