Szerbia több ezer lakója immáron harmadik hete tüntet minden szombaton az ellen, hogy bányászai koncessziót adjon a kormány az ausztrál Rio Tintónak az ország lítiumkincsének kitermelésére, mert úgy vélik, hogy a bányászkodás minden ezzel kapcsolatos fogadkozás ellenére vállalhatatlan környezetszennyezéssel járna. Az elmúlt hetekben a demonstrálók utakat vettek blokád alá Belgrádban és Szerbia más városaiban – adta hírül a Financial Times.
Magyarország szomszédjának nyugati részén, Jadar környékén található Európa egyik legnagyobb lítiumkészlete, amelynek kitermelése nemzetközi tapasztalatok szerint óriási környezetterheléssel járna. A balkáni országban azonban az emeli magasabb szintre a konfliktust, hogy jövőre elnökválasztás lesz az elnöki típusú politikai rendszerben. Aleksander Vucic államfő elvileg lecsillapította a feszültséget azzal, hogy megvonta a támogatását a bányanyitást megelőző feltárásoktól megkezdésétől és attól, hogy a parlament szigorítson a népszavazás kiírásának feltételein.
A tiltakozók ugyanis referendumot akarnak az ügyben. Az új helyzetben a demonstrálók a tüntetésekkel szemben a népszavazási kezdeményezésre helyezik a hangsúlyt – jelentette be a szervezők legnagyobb civil szervezete, a Kreni-Promeni (Változtassunk) a közösségi médiában. A szavazásnak a lítiumbánya megnyitásának betiltásáról szólna, a kiírásához 30 ezer kezdeményező aláírást kell begyűjteni a hétmilliós országban.
A képlet
A képlet egyik oldalán az áll, hogy miután az elektromos autók előretörése miatt óriási lesz a kereslet az akkumulátoraikhoz szükséges lítiumra, a fém ára jelentősen nőhet, és az országban található nyersanyagkincs miatt Szerbia stratégiai helyzete nagyot erősödhet Európában. Sok helyi lakost azonban enyhén szólva elbizonytalanít, hogy a nagy bányászati és ipari vállalatok környezetvédelmi története nem éppen szeplőtlen.
Vucic 2012 óta vezeti a Szerb Haladó Pártot (SNS). Nyugat-, és EU-barát ígéretekkel 2017-ben került az ország élére, ám jövő áprilisban meg kell védenie a pozícióját. A környezetvédelem címén indult tüntetéssorozat becsatornázott sok indulatot a vezetésével működő populista, elnyomó rendszerrel és az egyre autokratikusabb vezető elittel szembeni indulatokból. Az egyik tiltakozó azt mondta a brit üzleti lap riporterének, hogy bár szeretné, ha Vucic elvesztené az elnökválasztást, a parlamenti ellenzék nincs olyan állapotban, hogy nyerjen az SNS ellen.
Nem szeretik
Az ellenzék népszerűtlen – mondja Milos Damjanovic, a belgrádi BIRN tanácsadó cég munkatársa. A környezetvédelmi ügy sokkal könnyebben megmozgatja az embereket, mintha az ellenzéki pártokat kellene támogatniuk. Kiderül, mennyire kitartóak a tiltakozások, a Rio Tinto-beruházás csak a szikra, ami esélyt ad az embereknek, hogy hangot adjanak a rezsim elleni kifogásaiknak – véli Vessela Tcherneva, az Európa Tanács külügyekkel foglalkozó szakértője.
Természetesen a másik oldal is látja a tüntetések hatalmi politikai oldalát. A fő oka a tiltakozásoknak, hogy leváltsák a kormányt választások nélkül – vezette elő az ilyenkor szokásos hivatalos reakciót Zorana Mihajlovic bánya-, és energiaügyi miniszter a kormány internetes portálján.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)