Görögország először bocsátott ki ilyen hosszú lejáratú adósságpapírt a pénzügyi válság óta.
A görög pénzügyminisztérium 3,75 százalékos hozamra számított. Miután azonban 6,8 milliárd euró értékben jelentkezett kereslet a 3 milliárd euróra, a hozam alacsonyabb szinten, 3,5 százalékon állt be.
Görögország három év után tavaly júliusban jelent meg először a kötvénypiacon, akkor 3 milliárd euró értékben adott el 5 éves lejáratú papírokat magánbefektetőknek. A kibocsátást több mint kétszeresen túljegyezték, 6,5 milliárd eurónyi kereslet jelentkezett.
Görögország a legutóbbi, 86 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag idei augusztusi kifutása után önállóan kívánja finanszírozni magát, ehhez azonban több próbakibocsátásra van szüksége a nemzetközi tőkepiacon.
Görögország 2010 óta több mint 270 milliárd eurót kapott főleg eurózónabeli partnereitől és nemzetközi hitelezőktől, hogy elkerülje az összeomlást. 2022-ig nem esedékes nagyobb törlesztés, és Athén abban bízik, hogy az ország addig pénzügyileg a saját lábára áll.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához