"Jó híreim vannak Görögországgal kapcsolatban. Politikai megállapodásra jutottunk a mentőcsomag harmadik felülvizsgálatáról" - jelentette be az ülést követően Mario Centeno, az eurócsoport új elnöke, a görög kormány reformintézkedéseit és együttműködési hajlandóságát dicsérve.
Az összeget várhatóan két részletben fogják átutalni: 5,7 milliárd eurót februárban, további egymilliárdot pedig valamikor tavasszal, hogy Athén törleszteni tudja a lejáró tartozásait.
Kapcsolódó
Ezután megkezdődhet az esetleges adósságkönnyítő intézkedésekre vonatkozó munka - tette hozzá a portugál euróelnök.
A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2018. augusztus 20-ig tart, utána az eurócsoport reményei szerint Athén visszatérhet a piaci finanszírozáshoz. Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos ennek kapcsán hangsúlyozta: "az idei döntő fontosságú év lesz Görögország számára".
A nemzetközi hitelezők ennek ellenére továbbra is megosztottak a pénzügyi válságba került dél-európai ország mentőprogramját illetően. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem tartja fenntarthatónak az adósság törlesztését, és ezért annak enyhítését szorgalmazza, a német kormány azonban ennek minden formáját elutasítja.
Görögország költségvetését 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A most aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben egyezett meg a hitelezőkkel, cserébe pedig átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig - írta az MTI. (Ellepték Európát a kínaiak - ezt olvasta már?)
A kép forrása: Stocksnap.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Veszedelmes trend: kétszeresére duzzadt az e-rolleres balesetek száma
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem