A rendőrökkel vívott tűzharc után a New Jersey állambeli Lindenben őrizetbe vették a szombati New York-i és New Jersey-i merénylet feltételezett elkövetőjét, Ahmad Khan Rahamit - idézi a lap a CNN-t, amely rendőrségi forrásokra hivatkozott. A tűzharc után Rahamit sebesülten, hordágyon szállították el a helyszínről.
Rahamit az FBI által kiadott körözés tanúsága szerint azzal gyanúsítják, hogy ő állította össze és helyezte el egy hulladéktárolóban azt a kukából kialakított pokolgépet, amelynek a detonálásakor 29 ember sérült meg szombat este New York Chelsea negyedében a nyugati 23. utcában. A sérültek egyikét válságos állapotban szállították kórházba. (Egy másik robbanószerkezetet valamivel később néhány háztömbnyire az első robbanás helyszínétől, a nyugati 27. utcában sikerült hatástalanítani.)
Robbant egy pokolgép hétfőn is a New Jersey-i Elizabethben.Ezt a robbanószerkezetet vasárnap találták meg a városi vonatpályaudvaron. Aközben detonált, hogy a tűzszerészek egy távirányítású robottal megpróbálták hatástalanítani. Rahami egyébként Elizabethben lakik a családjával.
A 28 éves Rahami Afganisztánban született amerikai állampolgár. 2010-től 2012-ig a Middlesex County College hallgatója volt büntetőjog szakon, de nem diplomázott le. Hétfői hatósági közlések szerint fennáll a gyanú, hogy egy nemzetközi terrorista sejt tagja.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak