Rövid nyilatkozatában Theresa May arról számolt be, hogy a munkavacsorán fel fogja vetni a kérdést a kollégáinak, közeli szövetségesekként és barátokként ugyanis hasonló kihívásokkal néznek szembe az európai országok - írta az MTI.

Világos, hogy az orosz fenyegetés nem ismer határokat - hangoztatta a politikus, aki szerint a történtek "az Európa és közeli szomszédai, például a nyugat-balkáni és a közel-keleti államok elleni orosz agresszió mintájába illeszkednek". Országa az uniós kilépés után is feltétel nélkül elkötelezett lesz Európa biztonsága mellett.

Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szerint az egység a legerősebb politikai jelzés, amit most küldhet az Európai Unió.

Újságírói kérdésre válaszolva Dalia Grybauskaite litván elnök csütörtökön azt közölte, a Szkripal-ügy miatt országa is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását, ahogyan azt az Egyesült Királyság tette.

Leo Varadkar ír kormányfő ismételten teljes támogatásáról biztosítatta az Egyesült Királyságot, a történteket pedig "felháborítónak és elítélendőnek" nevezte.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő ennél jóval visszafogottabban nyilatkozott: "úgy gondolom, szolidaritásunkat fogjuk kifejezni az Egyesült Királysággal, azonban ki kell vizsgálnunk a történteket, és rendkívül felelősségteljesen kell eljárnunk" .

Hivatalos bejelentés szerint csütörtök este Theresa May háromoldalú egyeztetést fog tartani Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel, amelynek során többek között az angliai mérgezést is megvitatják.

Az uniós vezetők a munkavacsorán közös nyilatkozatot fogadnak majd el a Szkripal-üggyel és a legfrissebb törökországi fejleményekkel kapcsolatban is. Szakemberek szerint minél élesebben elítélik, hogy török hadihajók próbafúrásokat akadályoztak meg Ciprus közelében a Földközi-tengeren, a török hatóságok pedig "jogtalanul" őrizetbe vettek két görög katonát, annál élesebb nyelvezetbe fog beleegyezni Ciprus és Görögország Oroszország kapcsán.

Március 4-én Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, s tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország felelős. A moszkvai vezetés ezt visszautasította. Az ügy egyre inkább elmérgesedett, a vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. A nyugati országok felsorakoztak Nagy-Britannia mögött. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de kézzelfogható bizonyítékokat követel.

Fotó forrása: DANIEL LEAL-OLIVAS/AFP