Szlovákia lakosságának 48 százaléka bízik az Európai Unió erejében, csupán 3 százalékuk bízik jobban az USA erejében mint, az EU-éban, miközben 40 százalékuk egyikben sem bízik - idézte a pozsonyi Új Szó az Európai Unió Külügyek Tanácsának nemrég publikált felmérését. Magyarországon is inkább az unióban bíznak, mint az USA-ban. A megkérdezettek 39 százaléka az EU-ban bízik, 14 százaléka pedig az Egyesült Államokban.
Ami az Oroszországgal szemben a Krím 2014-es lenyúlása után bevezetett nyugati szankciókat illeti a szlovákiai lakosság 28 százaléka úgy gondolja, a szigorítások túl kemények, míg 19 százalékuk szerint túl gyengék. Magyarországon ezzel szemben a válaszadók 29 százaléka gondolja, hogy a szankciók nem elég kemények, és csak 16 százalékuk szerint túl szigorúak. A lengyelek több mint fele úgy véli, hogy a szankciók nem eléggé kemények Oroszországgal szemben. A csehek majdnem negyede viszont túl szigorúnak tartja azokat.
Kapcsolódó
A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy egy esetleges orosz-amerikai konfliktusban kit kellene támogatnia a megkérdezett állampolgár országának. A magyaroknak majdnem háromnegyede maradna egy ilyen konfliktusban inkább semleges, az oroszok mellé csak hat százalékuk állna. Az utóbbiban hasonló arányok jöttek ki a négy visegrádi országban, csak a cseheknél nagyobb kissé az oroszok támogatottsága, bár az USA-é is viszonylag magas.

Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól