A jövő év elejétől bruttó 2600 zloty (198,6 ezer forint) lesz a minimálbér, a korábban tervezett 2450 zloty helyett. Jelenleg a minimálbér 2250 zloty, a nyári érdekegyeztető konzultációk során a szakszervezetek a legalább 2520, a munkaadók 2387 zlotys szint mellett érveltek.
A lengyel vállalkozás- és technológiaügyi miniszter, Jadwiga Emilewicz szerint az emelés "nehéz helyzetbe" hozhatja a kis- és középvállalkozókat, de a kormány intézkedéseket tervez az ebből fakadó terheik csökkentésére.
Kapcsolódó
A PiS szombati kongresszusán meghirdetett választási programjában az szerepel, hogy 2020 végéig 3 ezer zlotyra (229,1 ezer forint), 2023 végére pedig 4 ezer zlotyra (305,5 ezer forint) emelik a minimálbért.
A kormánypárt ezen túl a 13. nyugdíj megduplázását és a minimálnyugdíj 1200 zlotyra (91,7 ezer forint) emelését, valamint adókedvezményeket, köztük a 26 év alattiak személyi jövedeleadó-mentességét is megígérte.
Az intézkedések fedezeteként a gazdaság további növekedésből, a megnőtt fogyasztással járó bevételekből, az adórendszer - elsősorban az áfa-beszedés - tökéletesítéséből bejövő többletbevételeket jelölték meg, hangsúlyozva, hogy a rendszerváltás óta először kiegyensúlyozott költségvetést terveznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Besokalltak a vasutasok: magát Lázárt kérik, hogy védje meg őket az utasoktól
