A német kancellár és a távozó amerikai elnök közös írása szerint a németeknek és az amerikaiaknak meg kell ragadniuk a lehetőséget arra, hogy a közös értékek és eszmék alapján formálják, alakítsák a globalizáció folyamatát. A német és az amerikai politikai vezetőknek a polgárok és a vállalatok érdekében tovább kell fejleszteniük a két ország együttműködését. Nem fér kétség ahhoz, hogy a tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi szerződés (TTIP) a német és az amerikai munkavállalók, gazdálkodók és fogyasztók hasznára válna.
Tudomásul kell venni, hogy a globalizált világban az egyik országban hozott döntések komoly következményekhez vezetnek más országokban, ezért szükség van a TTIP-ben lefektetett szabályokra, hogy a transzatlanti közösség meg tudjon birkózni ezzel a kihívással. Németország és az Egyesült Államok egyaránt erősebb, ha együttműködik - hangsúlyozták.
Erre a kölcsönösen előnyös együttműködésre pedig minden eddiginél nagyobb szükség van, mert a globális gazdaság soha nem tapasztalt sebességgel változik, és a globális kihívások nagyobbak, mint bármikor korábban.
Barack Obama európai búcsúlátogatásának hivatalos berlini programja csak csütörtökön kezdődik; az amerikai elnök a kancellárián tárgyal Angela Merkellel, aki azonban szóvivőjének tájékoztatása szerint már szerda este felkeresi őt szállásán, az Adlon Hotelben, ahol együtt vacsoráznak. Pénteken a német kancellár és az amerikai elnök Theresa May brit miniszterelnökkel, Francois Hollande francia elnökkel, Matteo Renzi olasz kormányfővel és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel tárgyal a német fővárosban. A megbeszélések középpontjában a transzatlanti kapcsolatok jövője áll.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához