A tizenkilenc iparágat érintő rendelkezésről pénteken számolt be a kínai média, példaként említve az acélipart, a kokszgyártást, a vasötvözetgyártást, valamint a cement- és a papíripart. Az érintetteknek az év végig véglegesen is fel kell számolniuk energiaigényes, környezetszennyező kapacitásaikat - hirdette ki közleményében az ipari és információtechnológiai tárca. A döntés alól nincs kibúvó, a listázott cégek nem helyezhetik át más térségekbe a megszüntetésre ítélt gyártást.
A dokumentum megállapítja, hogy a szóban forgó vállalatok csoportja az első, amelyeknél a termelést ily módon korlátozzák, ami azt jelenti, hogy őket újabbak fogják követni.
A kínai kormány 2010-ben tette közzé először a gazdasági átalakítást, az ipar fejlesztését, az energiatakarékosságot és a környezetvédelmet célzó lépések egyikeként az ipari termelés kereteit bezárásokkal szabályozó elképzelését.
A kínai kormányfő nemrégiben maga is azt hangoztatta, hogy a többletkapacitások megfékezése része a gazdasági szerkezetváltásnak. A lépés a lassabb, de fenntarthatóbb gazdasági növekedés irányába hat - vélik a szakértők, és megjegyzik: a korábbiakhoz képest ez már konkrét lépés, hogy a hangsúlyt az iparban a mennyiségről a minőség irányába tolják el.
Más vélemények szerint az idejétmúlt kapacitások nagy része eddig is készenléti célokat szolgált, s nagy valószínűséggel a lépésnek nem lesz meghatározó hatása a gazdasági növekedésre.
Az ázsiai pénzpiacok pénteken mindenesetre állítólag a hír hatására megtorpantak, tartván a világ második gazdaságának a vártnál is gyengébb teljesítményétől. Az év második negyedében 7,5 százalékkal bővült a kínai gazdaság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
