Mike Pompeo állítólag azt mondta ukrán tárgyalópartnereinek, hogy a Krím félsziget véglegesen Oroszországhoz került, azaz lemondhatnak a visszaszerzéséről - vette át az ukrán médiának kiszivárogtatott információt a Moscow Times. Az USA külügyminisztere ezt a megjegyzést egy háttérbeszélgetésen tette, amelyen ukrajnai civil szervezetek képviselői vettek részt.
Ukrajna és Oroszország kapcsolatai akkor omlottak össze, amikor az orosz vezetés 2014 márciusában - kihasználva, hogy Ukrajnában az oroszbarát Viktor Janukovics államfő lemondása után hatalmi vákuum alakult ki - elfoglalta a Krím félszigetet. Ezt követően vitatott tisztaságú népszavazással erősítette meg a terület elcsatolását.
Kapcsolódó
Válaszul az EU és az USA gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amelyeket tovább szigorítottak, amikor a Krímben 2019-ben választásokat tartottak, illetve az újonnan épült, Oroszországot és a félszigetet közvetlenül összekapcsolódó hídon megindultak a vasúti járatok az orosz szárazföld és az elszigetelt terület között.
A nagyhatalmak úgy gondolják, hogy a Krím elveszett Ukrajna számára - idézte Pompeót, Jelena Trehub, egy korrupcióellenes civil szervezet vezetője, aki jelen volt a háttérbeszélgetésen, egy krími aktivistát tájékoztatva. Oroszország nem az az állam, amelytől bármit el lehet venni - tette hozzá a külügyminiszter. A Kreml álláspontja egyébként régóta az, hogy a Krím félsziget annektálása lezárt ügy.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához