Az elmúlt hetekben két nagyobb tüntetés is zajlott: múlt vasárnap a szervezők szerint egymillió ember ment utcára a hétmillió lakosú Hongkongban, míg szerdán a tüntetők elkezdték elfoglalni a kormányzati negyed utcáit. Erre a rendőrség rendkívül erőteljesen reagált, könnygázzal és gumilövedékkel oszlatták fel a tömeget.
A városállam vezetése jelezte, hogy a törvény elfogadását egyelőre felfüggesztették, ennek ellenére tartják meg a vasárnapi tüntetést. A tüntetők ugyanis a tervezet visszavonását is el akarják érni - olvasható a portálon.
Hongkong 1997-ben került vissza Kína felügyelete alá a brit uralom alól, és az akkori ígéret úgy szólt Teng Hsziao-ping részéről, hogy Peking ötven évig, 2047-ig nem fog beavatkozni Hongkong működésébe. A valóságban persze nem így történt.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére