Név nélküli bejelentés alapján azt írta a Telex, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban jelenleg a belgyógyászati osztályok már nem tudják a saját ágyaikon ellátni a hozzájuk tartozó betegeket. A lap megtudta, hogy a kórházban a belgyógyászati problémákkal küzdőket áthelyezték más osztályokra, ahol fizikailag is távol vannak az ügyeletes orvostól, rosszullét esetén így hosszabb idő lehet, míg a szakorvos odaér a beteghez. Emellett ezeken az osztályokon nem biztos, hogy van a belgyógyászati ellátáshoz megfelelő gyógyszerkészlet, illetve az ott dolgozók sem arra vannak felkészítve, hogy folyamatosan lássanak el belgyógyászati betegeket.
Nincs elég ápoló és orvos.
A kórházi dolgozó szerint a kialakult helyzetről minden érintett felelős tud, mégsem változik semmi, pedig a jelenlegi gyakorlat már nem pusztán kapacitásbeli vagy szervezési probléma, hanem közvetlenül veszélyeztetheti a betegek egészségét.
A Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben három belgyógyászati osztály működik. Az I. belgyógyászat a földszinten van, a kórház honlapja szerint az első és a második emeleten is van osztályos ápolás, de az első emelet teljesen üres, csak a második emeleten volt aktív fekvőbetegosztály. Az első emeleten egy korábbi kórterem ajtajára a „raktár” feliratot ragasztották ki – látta a helyszínen a lap munkatársa. Hozzátette, úgy tűnt, hogy az emeletet már egy ideje nem használják aktívan, a nővérpult is le volt zárva, és a falon kiírás jelezte, hogy az osztályos ellátás a második emeleten van.
Dr. Révai Róbert PhD orvosigazgató a lap kérdéseire válaszul azt írta:
„A megnövekedett betegforgalom miatt, a szakmai és betegbiztonsági szabályok maradéktalan betartásával, átmeneti megoldásként belgyógyászati betegeket – alapbetegségük figyelembevételével – más osztályokon helyeztünk el.”
Hozzátette, hogy a betegek ellátása biztonságos, folyamatos, a kórház minden szükséges intézkedést megtesz.
„Hangsúlyozzuk, hogy az intézkedés nem veszélyezteti a betegellátás biztonságát”
– írta az orvosigazgató.
A kórház szerint megfelelő és szakszerű az ellátás mind az I. belgyógyászati osztályon, mind a kórház valamennyi osztályán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Hormuzi-szoros: Irán kemény üzenetet küldött
Pánikra semmi ok: ezért korlátozza a pénzkivonást a BlackRock és a Morgan Stanley
Most már tényleg napokon belül összejöhet a Mol-nak a NIS-üzlet
Követni is alig lehet, úgy megtáltosodott a forint