Az amerikai kormány hivatalai összehangolt erőfeszítésbe kezdtek annak érdekében, hogy útját állják az orosz hackereknek, akik minden bizonnyal megpróbálják majd manipulálni az elnökválasztás végeredményét - tudósít a Business Insight.
A védelmi akció élén a Fehér Ház és a Belbiztonsági Minisztérium szakértői állnak, ugyanakkor részt vesz a "hadműveletben" a CIA, a Nemzetbiztonsági Hivatal, illetve az USA számos többi hírszerzéssel és kémelhárítással foglalkozó ügynöksége is.
A szervezetek igyekeznek felkészülni minden lehetséges forgatókönyv kezelésére.
Becsukják az országot
A szakértők azt tartják a legrosszabb lehetőségnek, hogy a választás napján egy kibertámadással kikapcsolják az internet egy részét az USA-ban.
Ez hasonló lenne ahhoz, ahogy néhány nappal ezelőtt egy hackerakció ideiglenesen kiütött számos népszerű weboldalt, köztük a Twittert, a Spotifyt és a PayPalt. Ezt a támadást egyes szakértők szerint az oroszok indították egy a választás napjára tervezett lefagyasztás főpróbájaként.
Valamivel kevésbé veszélyesnek látszik, hogy olyan hamis dokumentumokat hoznak nyilvánosságra, amelyek árthatnak egyik vagy másik jelöltnek, miközben már nincs idő a leleplezésükre.
Vádak
Az amerikai kormány az orosz titkosszolgálatot tette felelőssé azért, hogy ellopták és nyilvánosságra hozták a Clinton-kampány egyes vezetőinek elektronikus leveleit.
Hillary Clinton demokrata jelölt azzal vádolja az orosz vezetést, hogy ellenfelét, a Vlagyimir Putyin orosz államfővel szemben megengedő álláspontot elfoglaló Donald Trumpot, a republikánusok jelöltjét igyekszik győzelemhez segíteni.
Ismerve a múltból, más ügyek kapcsán az oroszok viselkedését, azt feltételezzük, hogy szívesen okoznának zűrzavart a választás napján. Ezért biztosak akarunk lenni abban, hogy a lehető szűkebb lehetőséget kapják erre - fogalmazott a Belbiztonsági Minisztérium egyik tisztviselője az NBC Newsnak.
Fejre állás nem várható
A választási eredmények eltérítésének azonban nagyon kicsi az esélye. Ez rendkívül nehéz lenne, mivel az USA választási rendszere erősen decentralizált. A szavazáshoz használt számítógépeket nem kötik rá az internetre, és az összesítés, a számolás számos ellenőrzési fordulón esik át.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani