Versenyt indított az oltásszervezők között az operatív törzs – mondták a Népszavának nyilatkozó háziorvosok. Kaotikussá vált az oltásszervezés miután néhány napja megnyitották a közvetlen online jelentkezési lehetőséget is, de a háziorvosoktól sem vették el a feladatot. - Miután ugyanazon betegek több forrásból kapnak meghívást ugyanarra az oltásra, csak a telefonáláskor tudjuk meg, hogy már máshonnan is kapott időpontot a páciensünk – mondta Darvai László háziorvos.
- Miközben folyamatosan telefonálunk, tíz páciensből hat-héttől az a válasz, hogy már van időpontjuk vagy oltásuk. Így sokkal kevesebb vakcinát adhatnak be a háziorvosok, mint azt tervezték, illetve amennyi oltóanyaghoz jutottak, ráadásul egy csomó energiájuk megy el feleslegesen a szervezéssel is. Annak érdemes az online jelentkezés helyett a háziorvosára várnia, aki nem fogadja el a most felkínált Sinopharm vagy AstraZeneca oltást.
A háziorvos ugyanis abban bízik, hogy néhány héten belül ismét olthatnak a háziorvosok Pfizer illetve Moderna vakcinával is. Egy másik háziorvnál elérhető kereken 100 Sinopharmra mindössze 65 jelentkező akadt. Főleg fiatalok, akik egyértelműen az oltásigazolás miatt fogadták el a hívását, hogy mehessenek végre az edzőterembe, meccsre.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához