A kormány, a szakszervezetek az egyházak és szakmai szervezetek egyeztető testületének ülésén a kormány felhatalmazást kapott partnereitől arra, hogy aktív részese legyen az integráció, az eurózónán belüli együttműködés elmélyítésének - írja az MTI.
Jelen van a törekvés arra, hogy a közös fizetőeszközt használó országok (Szlovákia 2009 óta az eurózóna tagja - a szerk.) szorosabban működjenek együtt - mondta Robert Fico. Szerinte a szorosabb integráció érzékeny döntéseket hozhat magával a szociális kérdésekben és az adókat érintően is.
Kapcsolódó
A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: támogatják az európai integráció elmélyítését, hiszen az eddig is rendkívül sikeres folyamatnak mutatkozott. Szlovákia részvétele az integrációban nagyon pozitív eredményekkel járt.
Robert Fico szerint amennyiben az eurózónán belüli együttműködés elmélyítése az Európai Unió (EU) egyfajta magjának a kialakítását jelenti, akkor Szlovákia nem akar abból kimaradni. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ez nem lesz egyszerű, a védelmet és a biztonságot is érintő komoly döntéseket kell majd meghozni, e területeken is intenzívebb lesz az együttműködés.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok