Az Európai Unió 2017 végén hagyta jóvá a listát, amelyre az adóelkerülés ellen nem elég hatékonyan fellépő országok kerültek fel, miután csaknem egy év párbeszéd után sem voltak hajlandóak megfelelő együttműködésre.
A feketelistán marad Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, Belize, Dominika, az Egyesült Arab Emírségek, Fidzsi, Guam, a Marshall-szigetek, Omán, Szamoa, Trinidad és Tobago, illetve Vanuatu - írta az MTI.
Kapcsolódó
A törölt országok általában átkerülnek az úgynevezett szürkelistára. Ezen jelenleg mintegy harminc olyan ország szerepel, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályait az uniós normákkal. Tavaly több mint kilencven országot vizsgált az Európai Bizottság, amely tájékoztatást ad az egyes kormányoknak arról, hogy mit kell tenniük a megfeleléshez.
Szankciókról egyelőre nem sikerült megállapodni, viszont a presztízsveszteség mellett a listán szereplő országok pénzügyi tranzakcióit is szigorúbban ellenőrzik. A tanácsot többen bírálják amiatt, hogy annyira fellazította az Európai Bizottság által eredetileg javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen tagállama sem kerülhetett fel a listára.
Az Oxfam nemzetközi civil szervezet szerint veszélybe sodorja az egész eljárás hitelességét, hogy például Guernsey, Hongkong, Jersey, a Man-sziget és Panama sem szerepel az EU-s listákon, noha ezek a "legrosszabb adóparadicsomok" között vannak.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem