Margarítisz Szkínász brüsszeli sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a brit kormány eddig nem kért hosszabbítást, de ha a jövőben végül így tesz, akkor a bennmaradó huszonhét tagállam vezetői döntenek majd az ügyben egyhangú szavazással.
Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő jelezte, hogy van lehetőség a jövőbeli EU-brit kapcsolatokról jóváhagyott politikai nyilatkozat átdolgozására, amennyiben London változtat az álláspontján, például úgy döntenek, hogy inkább benntartanák a szigetországot a vámunióban. Leszögezte azonban ismételten, hogy a gyakran kilátástalannak tűnő egyeztetés során elért kiválási szerződést már semmiképp nem tárgyalják újra.
Névtelenséget kérő uniós diplomáciai források arról számoltak be, hogy szerintük a brit kormányfő várhatóan hosszabbítást fog kérni, s ebben az esetben rendkívüli EU-csúcstalálkozó összehívása várható.
A The Guardian című újság értesülései szerint az EU kész lenne júliusig kiterjeszteni a kilépés (és az egyezmény elfogadásának) határidejét, további hosszabbítás pedig ezután akkor képzelhető el, ha előrehozott választásokat vagy új népszavazást írnának ki az Egyesült Királyságban. A szakemberek figyelmeztettek, hogy ez a május végi európai parlamenti választások miatt komoly komplikációkat okozhat.
A brit parlament alsóháza kedd este a várakozásoknak megfelelően, hatalmas arányban elutasította a megállapodást. Az egyezményre 202 képviselő szavazott igennel, 432 nemmel.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró