Éppen tíz éve történt, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank akkori elnöke egyetlen mondattal, amit a pénzügyi világ szakzsargonjában verbális piaci beavatkozásnak neveznek, olyan eredményt ért el, ami azóta kiemelt helyen szerepel a pénzügyi tankönyvekben és az Európai Unióról szóló tanulmányokban - emlékeztet Giovanni Farese gazdaságtörténész, az római  European University professzora a Financial Timeson megjelent írásában.

A brit fővárosban a londoni olimpia idején rendezett egyik fórumon elhangzott mondatot csak “Whatever it takes”megjegyzésként emlegetik. A hátteret a legismertebb pénzpiaci sport, a spekuláció adta, mármint a közös európai valuta bedőlésére játszó spekuláció. Görögország adósságválsága egyik mélypontjánál tartott, és úgy tűnt, lehet, hogy a görögöknek ki kell lépniük az eurózónából, ami dominóhatás szerűen a többi országot is hasonló lépésre késztetheti. Ezzel összeomlott volna az euró.

És ekkor jött a Tenkes kapitánya

És ekkor jött Mario Draghi, mint a Tenkes kapitánya, aki megakadályozza, hogy a rossz dolog bekövetkezzen. Az olasz professzor szerint erőteljesen "politikus" beszédet tartott annak a legjobb értelmében. Arról beszélt, hogy a második világháború utáni Európa négy pillérre épül: a fiskális, a pénzügyi, a gazdasági és a politikai unióra.

Arra figyelmeztette a spekulációba belefeledkezett befektetőket, hogy ne becsüljék alá azt a politikai tőkét, amit az európai társadalmak az euróba fektettek. Az európai jegybank feladata, hogy bármit megtegyen a közös európai valuta védelméért, és biztosak lehetnek benne, hogy az ECB vezetésének bőven vannak még eszközei erre.

A monetáris politika változhat és változnia is kell attól függően, milyen gazdasági-pénzügyi helyzetet kell kezelnie. Nem feladata hosszú távú politikai célok szolgálata és a jegybankok független, technikai feladatokat ellátó intézmények - írja megemlékezésében a gazdaságtörténész tudós. Ugyanakkor a pénz mindig is a politika központi problémái között szerepel.