Az európai gazdaságot veszélyeztető "lefelé mutató kockázatokat" hangsúlyozta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke a kamatcsökkentést követő sajtótájékoztatóján, ám sem új indézkedést, sem a következő hónapokra várható kamatcsökkentést nem harangozott be. Az európai reálgazdaság helyzete egyértelműen romlik az ECB elnökének megítélése szerint is (a növekedés csak az év második felében térhet vissza), és az infláció is a 2 százalékos cél alá esett, ez azonban nem jelenti azt, hogy a használt monetáris politikai eszközöket változtatni kellene a jelenlegihez képest. Az olasz jegybankár szerint a feladat továbbra is főként az országok kormányai előtt áll, az ECB nem tud helyettük deficitet csökkenteni vagy strukturális reformokat megvalósítani.
A szokásosnál kialvatlanabbnak tűnő Draghi kategorikusan közölte újságírói kérdésekre: előre nem jelentik be a kamatdöntéseket, ám a beérkező információk fényében készen állnak bármilyen lépésre. Ez utóbbi megállapítás homályban hagyja, hogy a helyzetnek tovább kell-e romlania ahhoz, hogy az európai jegybank újra kamatot csökkentsen. Ez mindenesetre csalódást jelent, hiszen az elemzők korábban számítottak valamiféle lépés előrejelzésére.
Kapcsolódó
Az európai válságkezelés ciprusi ügyetlenkedésével kapcsolatban Draghi elmondta, szerinte is rossz döntés volt a garantált betétek megadóztatásának felvetése, ám ezt szerencsére gyorsan korrigálták, Jeroen Dijsselbloem a ciprusi helyzetet mintaként beállító nyilatkozatát pedig félreértették.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére