A levelekben a Bizottság várhatóan az igazságszolgáltatás függetlenségével és az uniós jog tiszteletben tartásával kapcsolatos kérdéseket tesz fel a lengyeleknek, míg a magyar kormánynak a közbeszerzésekkel és a korrupciós kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakra kell válaszolniuk. Az országoknak két hónap áll rendelkezésükre a válaszadásra - írja a HVG a Politico cikke nyomán.
A hírt az Európai Bizottság szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
A jogállamisági mechanizmus az Európai Unió új eszköze, amely január 1-jétől hatályos. Lehetőséget biztosít arra, hogy az uniós forrásokat megvonják, csökkentsék vagy felfüggesszék, ha egy tagállamban a jogállamiság sérelme miatt veszélybe kerülnek az EU pénzügyi érdekei.
A jogszabályt a magyar és a lengyel kormány megtámadta az Európai Bíróságon, és kérte annak megsemmisítését. Az ügyben már megtartották a tárgyalást, december 2-én a bíróság főtanácsnoka ismerteti jogi álláspontját, az ítélet pedig jövő év elejére várható.
Fontos megjegyezni, hogy az Európai Bizottság ezzel a levéllel formálisan nem indítja meg az eljárást, mindössze az aggályait ismerteti az érintett tagállamokkal. Az erre adott válasz után – amikor már vélhetően a bírósági ítélet is rendelkezésre áll – indulhat a tényleges eljárás, aminek a határidők számításánál van jelentősége.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)