Az EU-s tagállamok pénzügyminiszterei brüsszeli tanácsülésükön megállapították, hogy Belize teljesítette kötelezettségeit, és kiigazította adóügyi jogszabályait. Emellett törölték a szürkelistáról Észak-Macedóniát, aláhúzva, hogy a számára megszabott határidő előtt végrehajtotta a szükséges reformokat - adta hírül az MTI.
A feketelistát 2017-ben fogadták el, erre az adóelkerülés ellen nem eléggé hatékonyan fellépő országok kerültek fel. Ebben a jegyzékben jelenleg Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, Fidzsi, Guam, Omán, Szamoa, Trinidad és Tobago, illetve Vanuatu szerepel.
Kapcsolódó
A törölt államok általában átkerülnek a szürkelistára. Ez most több mint húsz olyan országot tartalmaz, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályait az EU normáival.
Szankciókról egyelőre nem sikerült megállapodni, viszont a presztízsveszteség mellett a listán szereplő országok pénzügyi tranzakcióit is szigorúbban ellenőrzik.
Az uniós szakminiszteri tanácsot többen bírálják amiatt, hogy annyira fellazította az Európai Bizottság által eredetileg javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen tagállama sem kerülhetett fel a listára.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Lecövekelt a forint