Ukrán nyelvű ügyféltájékoztatókat jelentetett meg az OTP Bank a honlapján. Az OTP Bank az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülő, tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, illetve a Magyarországon munkát vállaló, tartózkodási engedéllyel rendelkező ukrán állampolgárok banki ügyintézését anyanyelvükön elérhető tájékoztatókkal is segíti. Az OTP-t az ukrán ügyfelek ismerhetik, hiszen ott is rendelkezik leánybankkal.
A bank eddig már több bejelentést tett az orosz-ukrán konfliktus kapcsán, hiszen mindkét országban rendelkezik leánycéggel. Ezekben teljes mértékben kiállt az ukrán leánybank mellett. "Azon dolgozunk, hogy az ország pénzügyi infrastruktúrája, így a gazdaság egésze működőképes maradjon a háborús körülmények között is. Ukrajnai leánybankunk tevékenységének fenntartása mellett több millió eurós támogatással, tárgyi adományokkal, munkatársaink és ügyfeleink körében indított több mint másfél millió euró értékű humanitárius adománygyűjtéssel, és 160 menekült elszállásolásával, ellátásával járulunk hozzá a válsághelyzet kezeléséhez" - írták két hete.
Kapcsolódó
Az oroszországi tevékenységet ugyanakkor leépítik. Az ottani leánybank működését teljes mértékben alárendelik a nemzetközi szankciós előírásoknak. Fokozatosan leépítik a vállalati hitelportfóliókat, nem fektetnek orosz állampapírokba, illetve ezek forgalmazását a teljes nemzetközi OTP csoportban felfüggesztették. Az OTP Bank Nyrt. nem nyújt finanszírozást oroszországi leánybankja számára, sőt már azt is mérlegelik, szükség van-e további változtatásokra az OTP csoport oroszországi jelenlétével kapcsolatban, elemzik az orosz piac esetleges elhagyásának feltételeit és következményeit is.
A bank arra is figyelmeztette az ügyfeleit, hogy az Oroszországba és Ukrajnába indított pénzügyi tranzakciók kimenetele bizonytalan, főleg Oroszország felé, ahol a szankciók miatt meghiúsulhatnak ezek az ügyletek. Ukrajnába a háború miatt lehet probléma az átutalások megérkezésével.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás