A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az országos közútfejlesztési programban Zalaegerszeg két gyorsforgalmi úton kapcsolódna az országos hálózathoz. Az egyik az M7-es autópályától induló M76-os autóút, amelynek a munkálatai már Balatonszentgyörgyig jutottak. A másik pedig az M9-es autóút, amely a 8-as számú főúttól indulna Vasvár térségéből és tartana a zalai megyeszékhely felé. (A 8-as út szakaszokban válik négysávússá és kerüli el a településeket.)
A mostani tenderben szereplő út a 8-as számú főút és a 74-es számú út összeköttetését biztosítja úgy, hogy közben elkerüli Vasvárt. A tervezésnél figyelembe kell venni az M9-es autóút tervezett nyomvonalát.
Az elkerülő út 2x1 sávos lesz, óránként 90 kilométeres tervezési sebességgel, a hossza pedig 4,5 kilométer. A majdani nyertesnek 13 hónap alatt kell a terveket elkészítenie.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben országos közút tervezéséből legalább nettó 68 millió forint árbevétele származott. Az ajánlattételi határidő jövő év január 13. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)