Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető társaság munkatársai az augusztusi bérfizetéshez igazítva kapják majd meg a pluszjuttatást.
Az összegre a Schneider Electric minden hazai, augusztus 31-én a cég alkalmazásában álló munkatársa egyformán és ugyanabban az összegben jogosult, beleértve a szerződéses kollégákat is - adta adta hírül a társaság.
Mi is érzékeljük, hogy a mindennapi életben milyen új gazdasági kihívásokkal kell szembenézni, és ezzel együtt érzékeljük az infláció emelkedését is. Ez ösztönözte arra a vállalat vezetését, hogy ezzel az egyszeri, 200 ezer forintos cafeteriajuttatással is ellensúlyozza ezek hatását. Az átmeneti segítséget jelentő juttatásról gyorsan döntöttünk. Emellett folyamatosan figyeljük a munkaerő-piaci folyamatokat is, hiszen célunk, hogy a kompenzációs csomaggal is őrizzük versenyképességünket – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR igazgatója.
A francia központú cégcsoport 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van az országban. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ, valamint energia- és fenntarthatósági szolgáltatóközpontjának európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának szintén a magyar főváros ad otthont.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja