A Komlói Rendőrkapitányság nyomozói 2021. január 29-én egy összehangolt rendőri akcióban fogták el annak a bűnszervezetnek a tagjait, akik információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásra és pénzmosásra szakosodtak, több milliárd forint kárt okozva ezzel a sértetteknek.
A nyomozók - a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának segítségével megállapították, - hogy az elkövetői kör vélelmezhetően adathalászatból származó pénzt utalt egy stróman bevonásával létrehozott gazdasági társaság számlájára, majd onnan felvette azt - olvasható a Police.hu-n.
Kapcsolódó
A rendőrök az akció során Diósdon egy 44 éves budapesti férfival szemben intézkedtek, a bűnszervezet másik tagját, egy 27 éves szintén budapesti férfit pedig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának bevonásával az M0-s autóúton fogták el. Az autóban tartózkodott a 43 éves győri stróman is, így őt is elfogták.
A komlói nyomozók - a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalával együttműködve - több ingatlanban is kutatást tartottak, amelyek során többek között telefonokat, informatikai eszközöket, nagy értékű tévét, arany ékszereket és céges dokumentumokat foglaltak le, továbbá több bankszámlát is zároltak.
A bűnszervezet három tagját előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A két budapesti férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság,
A 43 éves férfit a rendőrök pénzmosás elkövetése miatt hallgatták ki - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben