Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet bizonyos pontjait hatályon kívül helyezte, mivel álláspontja szerint a felperes pénzintézet keresetének érintett részei nem vizsgálhatók. A másodfokú bíróság továbbá az alperes fellebbezésének részben helyt adva javította az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint a törvényszék eleget tett indokolási kötelezettségének, a tényállást megfelelően állapította meg.
A bíró az ítélethirdetéskor hangsúlyozta, hogy a törvényi szabályozás lényege a konjuktivitás - az összekötés, az összekapcsolás -, így amennyiben akár egy kikötés nem felel meg valamely kritériumnak, a további kikötések vizsgálata szükségtelen. Ezáltal a perben vizsgált fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosítást lehetővé tévő pontjai tisztességtelenek, mivel azok egyik esetben sem feleltek meg az átláthatóság elvének.
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó javaslatát, illetve azt a megismételt kérelmét, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz, és 579 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a társaságot.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Lecövekelt a forint