Orbán Viktor törődik a határon túli magyarokkal, akik közül már egymillió ember kapott állampolgárságot. Döntő jelentőségű lesz, hogy ők kire voksolna - idézi az mno.hu a francia Le Monde cikkét.
A cikkben kitérnek arra, hogy a miniszterelnök hét éve igyekszik egyesíteni a nemzetet, túllépve a trianoni határokon. A környező államokból idáig 335 ezren jelezték, hogy április 8-án élni kívánnak szavazati jogukkal. Ők levélben is leadhatják voksukat, szemben azzal a 300-500 ezer magyarral, aki nyugaton dolgozik. A lap által megszólaltatott Pulai András a Publicus Intézettől azt mondta, hogy a honosítottak 97 százaléka a kormányt támogatja.
Kapcsolódó
Idézik Kéri László politológust, aki azt nyilatkozta, hogy az anyaországi magyarok 68 százaléka helyesli, hogy útlevelet kapnak a szomszédságban élő magyarok, ám 53 százalék nem ért egyet anyagi támogatásukkal, 57 százalék pedig nem látja be, miért voksolhatnak. Az mno.hu viszont emlékeztet, hogy erre azért van lehetőség, mert nem létezik többféle, erősebb vagy gyengébb állampolgárság. Ha pedig van, azzal automatikusan együtt jár a választójog is.
A határon túli szavazók a napokban kapják meg a levél szavazatokhoz szükséges dokumentumokat.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Leállt az M3-as metró
Lecövekelt a forint
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben