A Budapesti Békéltető Testület eljárása során a fogyasztók több alkalommal adtak be olyan kérelmet, melyben azt kérik, hogy törölje a behajtó cég a tartozásukat, mivel erről a korábbi szolgáltató nem küldött semmilyen felszólítást vagy értesítést részükre. Ugyanis sokszor a szolgáltatók a fogyasztói szerződésből keletezett pénztartozásokat átruházzák követelést kezelő cégekre, amelyről egyidejűleg a fogyasztót is értesítik.
Ezt követően a fogyasztó már csak az engedményessel szemben tud hivatkozni a tartozása esetleges elévülésére. Ha a követeléskezelő vállalkozás nem tudja tértivevénnyel vagy más egyéb módon igazolni, hogy az elévülési időn belül küldött felszólítást a fogyasztó részére, akkor a tartozás később bírósági úton már nem érvényesíthető vele szemben - figyelmeztet közleményében a testület.
Kapcsolódó
Az elévülés olyan jogkövetkezmény, amelyet követően a pénztartozást már nem lehet bírósági úton érvényesíteni. Arra azonban, hogy a pénztartozás már elévült annak a fogyasztónak kell hivatkoznia, akinek az érdekében áll, illetve amennyiben az elévült követelést a fogyasztó utóbb teljesíti, úgy azt már nem követelheti vissza.
A pénzkövetelések általában 5 év alatt évülnek el. Az elévülést azonban megszakítja, ha a pénztartozást a fogyasztó elismeri vagy annak részletfizetésében megállapodik, arról felszólítást vesz át vagy a követelést fizetési meghagyásos illetve bírósági eljárásban vele szemben érvényesítik.
Az általános 5 éves elévüléstől vannak eltérő elévülési szabályok egyes speciális fogyasztói szerződésekben. Az elektronikus hírközlési szerződésekből eredő polgári jogi igények 1 év alatt évülnek el, melyet a fizetési késedelem vagy a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. A jogosulatlan útdíjhasználatból illetve a parkolási pótdíjakból eredő tartozások szintén 1 év alatt évülnek el. A víz- és csatornadíjból vagy a szemétdíjból eredő tartozások elévülési ideje pedig 5 év. 2018 decemberében pedig módosult a gáz- vagy áramszolgáltatással kapcsolatban keletkezett tartozások elévülési ideje 3 évre.
A békéltető testület tanácsai a fogyasztóknak
- Minden esetben kérjenek a szolgáltatótól vagy a behajtással megbízott követeléskezelő vállalkozástól egy részletes kimutatást a pénztartozás keletkezési idejéről és pontos összegéről.
- Kérjék a postai értesítőt arról, hogy a tartozásról szóló felszólítást számukra kézbesítették. A postai kézbesítésnél itt is érvényesülnek kézbesítési vélelem szabályai, tehát ha a hivatalos iratot nem veszik át és az "nem kereste" jelzéssel megy vissza a feladónak, akkor a 2. meghiúsult kézbesítést követő 5. munkanapon azt kézbesítettnek kell tekinteni.
- Addig ne kössenek a pénztartozás kifizetésére részletfizetési vagy egyéb egyezségi megállapodást a vállalkozással, amíg nem győződnek meg arról, hogy a tartozásuk valóban fennáll vagy már elévült.
- Ha valószínűsíthető, hogy a tartozás esedékessége és annak követelése között sok idő telt el, hivatkozzanak arra, hogy a tartozásuk már elévült.
- Ha a fogyasztó pénztartozását már engedményezték, akkor a pénzkövetelések törlése iránti kérelemmel már csak a jogutóddal, azaz az engedményessel szemben lehet fordulni.
- Ha a fogyasztó vitáját nem tudja a vállalkozással közvetlenül rendezni, akkor forduljon a Budapesti Békéltető Testülethez, vegye igénybe az ingyenes, gyors eljárást akár már mobilapplikáción keresztül is.
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek