Az új koronavírus-változatok hatékonyabban terjedhetnek a levegőben - állapította meg egy a Clinical Infectious Diseases szaklapban megjelent friss tanulmány.
A kutatók a vizsgálat során arra jutottak, hogy a vírus alfa változatával - a vizsgálat elvégzésekor uralkodóan keringő törzzsel - fertőzött betegek 43-100-szor több vírust juttattak a levegőbe, mint a koronavírus eredeti változatával fertőzöttek.
Ez részben annak volt köszönhető, hogy az alfa-változattal fertőzött betegeknél az orrtamponokban és a nyálban megnövekedett a vírus mennyisége. De így is a kilélegzett vírus mennyisége is 18-szor nagyobb volt, mint amit a magasabb vírusterheléssel lehetett volna magyarázni.
A kutatók azt is megállapították, hogy az enyhe Covid-19 betegségben szenvedő páciensek által viselt, lazán illeszkedő maszk is körülbelül 50 százalékkal csökkentheti a vírusszennyezett részecskék mennyiségét a környező levegőben.
"Tudjuk, hogy a most keringő delta-változat még fertőzőbb, mint az alfa-változat" - mondta Don Milton, a Marylandi Egyetem Közegészségügyi Iskolájának kutatója, a tanulmány társszerzője.
"Kutatásunk azt jelzi, hogy a változatok egyre jobban tudnak a levegőben terjedni, ezért a védőoltás mellett jobb szellőzést kell biztosítanunk a zárt terekben, valamint szoros illeszkedésű maszkokat kell viselnünk, hogy megállítsuk a vírus terjedését" - tette hozzá.
Egy szeptember elején közzétett kutatást azt mutatta ki, hogy a maszkviselés hatékony a vírus aeroszolos terjedésének megakadályozásában.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)