Kis Albert vezérigazgató-helyettesként irányítja a továbbiakban a társaság nagykereskedelmi, valamint hálózatfejlesztési tevékenységét.
Bőthe Csaba, újonnan érkező vezetőként az Invitech marketing és üzleti támogatások igazgatóságát vezeti majd.
Kapcsolódó
Marton László főigazgatóként áll a vállalati és kormányzati ügyfelek kiszolgálását végző szervezet élén, míg Kemendi Zsolt szintén főigazgatóként irányítja az it-szolgáltatások fejlesztését, illetve a teljes it és műszaki üzemeltetést.
Javorniczky Áron, a csoport operatív vezérigazgató-helyettese úgy döntött, hogy 14 év után távozik a cégtől és egy hosszabb pihenőt tart. David Blunck, az Invitel Csoport vezérigazgatója köszönetét fejezi ki a sok éves, sikeres szakmai és vezetői munkájáért.
Képünk forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben