Néhány vonal esetében már idén júliusban átalakították a menetrendet a fogyasztói igényeknek megfelelően. A 22 ezer interjúból álló felmérést a GfK. Hungária Paickutató Intézet készítette. A kérdéseket a MÁV 20 fővonalán, a vonatokon tették fel az utasoknak. Az utasok a legtöbb észrevételt a járatsűrűséggel, a vonatok zsúfoltságával, illetve a csatlakozások mennyiségével és minőségével kapcsolatban fogalmaztak meg. A MÁV így a legnagyobb forgalmú viszonylatokon járatsűrítést, egyes vonalakon pedig az utasok számára könnyen megjegyezhető indulási időket tartalmazó ütemes, illetve zónázó menetrend bevezetését tervezi. Emellett több átszállási ponton optimalizáljék a 2005/2006-os menetrendben az átszállási időket. A MÁV Rt. Személyszállítási Üzletága 2000 óta folyamatosan végez piackutatásokat, 2004 őszétől állandó partnerrel, a MÁV közbeszerzési pályázatán nyertes céggel, a GfK Hungáriával együttműködve. A közös munka 10 hónapja alatt több területen zajlott piackutatás: az utazási szokásokat, az ügyfél-elégedettséget (ennek keretében az utasok utazási idővel, pontossággal, kényelemmel, tisztasággal, biztonsággal kapcsolatos véleményét) vizsgálták, de emellett a vasúttisztasággal kapcsolatban is készült kutatás, valamint az utasszámlálási tevékenységet is a GfK-val közösen végzi a MÁV Rt.