A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Jóval kisebb kosárértékkel számolt a Tesco-Global Áruházak Zrt. az internetes rendeléseknél. Az előzetes kalkulációk az eddigi tapasztalatokra alapozva (a nem élelmiszer termékekre számolt) 7 ezer forint kosárértékről szóltak, ehhez képest az új szolgáltatásban három-négyszer ekkora az egy rendelésre jutó átlagos érték − vázolta fel a márciusban indult Tesco online bevásárlás eddigi eredményeit Őri Gergely üzletágvezető. Nem mellékesen a Tesco-áruházakban a hagyományos bevásárlások kosárértéke 4 ezer forint körül alakul, vagyis megdöbbentően nagy a különbség.
Március óta 20 ezer regisztrált felhasználót gyűjtött a társaság és eddig 10 ezer kiszállítás történt. Az átlagos kosárértékből kiindulva az első három hónapban az üzletág nagyjából 240 millió forint forgalmat generált. A forgalomra vonatkozó kérdéseket Őri kikerülte, ahogyan azt is, hogy pontosan mekkora befektetést igényelt a szolgáltatás. Most 200 munkatárssal és 20 autóval szállítanak házhoz − mondta −, ez "több milliárd forintot" igényelt. A megtérülési adatokról sem szívesen beszélt, azt azonban elismerte, hogy szűk sávban mozog a ráfordított költség kontra megtérülési arány. A szolgáltatás élőmunka- és eszközigényes. Ha nem sikerül a kapacitásokat a legoptimálisabban kihasználni, a szolgáltatás profitabilitása gyorsan negatív tartományba billenhet. Őri szavai szerint a méretgazdaságosság elvét követve nagyon óvatosan kell bővülni. Most mindenesetre további 40 gépkocsit rendeltek, mert a tapasztalataik szerint a vártnál jobban sikerült a start.
A cég elindult a drive in szolgáltatással is, amely azokon a helyeken működik, ahonnan indulnak az online bevásárló kocsik. A szolgáltatás lényege, hogy a felhasználó neten megrendeli a kosarát, amit az autós ponton átvehet a számára megfelelő időpontban. A cél, hogy ezt a szolgáltatást mielőbb kiterjesszék a frekventált pontokon. Ez összefügg majd az online bevásárlási rendszer szélesítésével is.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter