A megbeszélések állítólag már hónapok óta folynak, és mára végső szakaszukba érkeztek. Az AXA nem kommentálta a hírt, csak annyit közölt, hogy "amennyiben jelentős változás következik be a banknál, akkor a magyar piac mellett elkötelezett felelősségteljes társaságként hivatalos tájékoztatást fog adni".
Az OTP szintén elzárkózott a hír kommentálásától, de közölte, hogy "a bank folyamatosan keresi az akvizíciós lehetőségeket.
A belgiumi székhelyű AXA Bank Europe, a francia AXA biztosító banküzlettel foglalkozó érdekeltsége. Az AXA Bank Europe Hungary 2014-ben 37,8 milliárd forint veszteséget könyvelt el.
Reagált az Axa és az OTP
Az Axa nem kommentálta a hírt, csak annyit közölt, hogy "amennyiben jelentős változás következik be a banknál, akkor a magyar piac mellett elkötelezett felelősségteljes társaságként hivatalos tájékoztatást fog adni".Az OTP szintén elzárkózott a hír kommentálásától, de közölte, hogy "a bank folyamatosan keresi az akvizíciós lehetőségeket". Az OTP az MTI érdeklődésére is csak annyit közölt, minden lehetséges felvásárlási célpontot megvizsgálnak.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lecövekelt a forint
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja